Jó-e negyvenes nagyinak lenni?

Hogy jó-e negyvenes nagyinak lenni manapság, amikor a negyvenes nők még inkább csak anyukák? Igen, határozottan állíthatom, hogy jó dolog negyvenes nagyinak lenni!

Hol is kezdjem? Nyilvánvalóan én is megszülettem. Volt anyukám, és két nagymamám. A gyerekkoromat nagyjából a Dunaparton töltöttem. Nagyon jól tudtam királylánynak képzelni magamat, miközben fára másztam, vagy a mezőn heverve a felhőket nézegettem. (Ez a tulajdonságom meg is maradt, csak felnőtt koromban már nem sok hasznát veszem…)

Az érettségi után egyből férjhez mentem, és 21 évesen már anya voltam. Hogy ez miért alakult így, az egy külön téma, de majd egyszer erről is írok. Első fiam után alig két és fél évvel megszületett a kedvenc leány gyermekem, kinek jóvoltából hamarosan belekóstolhatok a nagyiság örömeibe.

Ákos és Anita

Mikor a családnak mondtam, hogy blogot fogok indítani, hát hogy úgy mondjam, nem voltak elragadtatva… a nagyok (név nélkül) kérték, hogy velük kapcsolatos intim gyerekkori témákról leginkább ne írjak. Majd igyekszem, de nem ígérhetek semmit!

Szóval ott álltam nem egészen 24 évesen két gyerekkel, egy alapjaiban elhibázott házasságban, amit az évek aztán ki is kezdtek. Mire 35 lettem, válásnak indultam, új kapcsolat, új gyerek, mozaik család. Nem túl jól működő mozaik család.

Tavaly karácsonyra kaptam ajándékba a hírt, hogy a jelek szerint minden bizonnyal nagyi leszek. Igen, először azért kicsit kétségbe estem. Nem magam miatt, hanem mert az ember értelemszerűen félti a gyerekét, még akkor is, ha már felnőtt. Persze örültem is, egyre jobban. Örömömet némileg beárnyékolta az a laza pár ezer kilométer, ami közém, és a születendő első unokám közé állt, de a fiataloknak boldogulni kell, s ha ez nem megy itthon, akkor Hungliában (igen, már van ilyen szó is!). Hála az internet csodájának és a fapados légitársaságoknak, az ember már nincs teljesen elvágva a külföldön élő szeretteitől.

Szerencsére sok kismama fotót kaptam, és voltam is Angliában kétszer, hogy saját szememmel láthassam gömbölyödő leánygyermekemet, és érezzem, ahogy a kicsi mocorog odabenn. Májusban együtt mentünk el babaholmit vásárolni. Amikor érkezik a kis trónörökös, pár hétig ott leszek, hogy segíthessek nekik.

Már nem kell sokat aludni!

Szar ügy ez, mert úgy képzeltem el, hogy hétvégenként a gyerekeink beömlesztik hozzánk a gyerekeiket. én mesélek és főzök, Miki Papa kis hajót, meg íjat barkácsol, és vasárnap este mindenki kiválaszt magának egy-két szimpatikus gyereket a kínálatból, akit hazavisz. Korán érkezők előnyben. Na erre egyre kevesebb esély látszik.

Sajnos én is be kell, hogy lépjek az utazó nagyik népes táborába.

Aki ismer, tudja, hogy megszállott kötő és horgoló vagyok, és amikor megtudtam, hogy nagyi leszek, kb. 1250 fiók nyílt le egyszerre az agyamban…. Persze nem akarok olyan nagyi lenni, aki ontja a szerinte szép, és praktikus, a család szerint viszont ciki kötött holmikat, amik csak a mama látogatásakor kerülnek elő a szekrény mélyéről. Szerencsére manapság vannak nagyon menő kötött babacuccok is. Szerintem.

Meg amúgy is van egy csomó tervem az unoká(i)mmal… Azért jó fiatal nagyinak lenni, mert így még testben és lélekben is fiatalosan tudok majd foglalkozni vele. Biztos, hogy nyáron kiviszem a szigetre, és biztos, hogy imádni fogja a sátorozást, meg a Dunát. Fogok vele biciklizni, lehet, hogy én tanítom majd meg görkorcsolyázni, persze barkácsolni is fogunk, olyan izgi, fiús dolgokat (mert ha még nem mondtam volna, egy szépséges, tejeskávé színű kisfiúnk lesz!)

Az élet nagy dolgait jól meg lehet beszélni a vízparton

Amikor végre világgá kürtölhettem, hogy nagyi leszek, sokan ki voltak akadva. Mondták, hogy biztos nem készültem még fel erre. Hát nem is tudom, mi az, amire nekem olyan nagyon fel kellene készülnöm? Végül is a nehéz része nem rám fog hárulni. Lesz itt egy kis cukkerborsó gyerekecske, akivel játszhatok, akit kényeztethetek a magam örömére. Azoknak az arcán, akiknek szintén vannak huszonéves gyerekeik, leginkább a rettenetet véltem felfedezni, mert belegondoltak, mi lenne, ha ők, meg az ő gyerekük lenne a helyünkben. De nekem tényleg nem fáj! Komolyan! Én holnap is az leszek, aki  ma vagyok, egy nappal sem leszek öregebb.

Elnézem a korombeli nőket. Vannak, akiknek mostanra ért oda az életük, hogy gyereket vállaljanak, vagy még egyáltalán nincs gyerekük, mert vagy tanultak, vagy dolgoztak, vagy tanultak és dolgoztak, nincsen párjuk, akivel nekifutnának, vagy nincsen lakás, vagy bármi más miatt. Félre értés ne essék, nem ítélek el senkit, és meg is értem, ha valaki nem, vagy csak későn jut el az anyasághoz. Nálam a karrierista az nem feltétlenül negatív kategória. Én szültem huszonévesen, és közel negyven évesen is. Nem volt jó. Mármint jó volt, és voltak előnyei is érett fejjel ismét belevágni, de semmi pénzért nem vállalnám újra. Nemrég olvastam egy cikket, amiben egy huszonéves és egy negyvenes kismama helyzetét hasonlították össze. Felsorolták az előnyöket és a hátrányokat, pro és kontra. Az biztos, hogy a huszonéves lendület és rugalmasság nagy előny. Van az a kor, amikor már nem úgy működnek a dolgok…

Szóval még egy hónap, és nagyi leszek! Negyvenes Nagyi. Tartsatok Velem!